Hát, igen, vannak dolgok, amiken nem lép át az ember…
Az egyik ilyen a gólyabál, a másik a családomon belüli feszültség… Hogy én nem tettem semmi rosszat, de a saját anyám engem büntet a legjobban, aztán még az orromra veri, hogy miért nem indultam el egyedül: na persze, mert elengedett volna egyedül a belvárosba… Pont most. Legalább ne kössön olyat az orromra, amit tudom, hogy úgyse engedne. El se tudja képzelni, mennyiszer akartam meglógni tegnap itthonról. De ugye Zsófi és a lányok elutaztak, Luca nem jelzett vissza, tehát nem árt rá, és Manó szintén nem ért rám. Namost ezek közül Manó az, aki egész héten nem fog rámérni, pont ő, aki mindig mondja, hogy szökjek már. Hát, tessék, vasárnap este óta szökhetnékem van, DE NINCS HOVA!
Ezek után, üljön le a család, dumáljuk meg, persze, ez abból áll, hogy bátyám és anyám üvöltözik, apa néha orbitális baromságokat belepofázik, mikor tesóm épp őt védi, és ő meg nekugrik tesómnak. Ahelyett, hogy leállna, és átgondolná, hogy a problémák fele miatta van, mert ő nem akar sehova se menni, mondván nincs pénz. Utálom ezt a dumát, ahogy anya is megelégelte…
De végülis persze, verjük le a gyereken, hogy egész nap nem szólunk hozzá, és bántjuk, hurrá, had érezze magát szarul, nem erre van a szünet?
A másik a gólyabál. Ami jónak ígérkezett, bár rettegtem tőle, és fogjuk rá, azon túl, hogy Luca berágott ránk, mert eltűntünk, és nem tudtam bocsánatot kérni, azon túl fél9ig kb. jó is volt minden. De már akkor is gyűltek a felhők. No, jön egy mondat: 9kor megyek. Basszameg, ugye milyen jóleső mondat! Pedig tényleg nincs benne semmi. no, akkor mély levegő, nem bánt ez senkit, legalább utána csak Lucával tudok foglalkozni. De amikor utána bőgve rohanom körbe a sulit, hogy Luca bazmeg, hol vagy, akkor azért már baj van. Alighogy megnyugszom, megszólal a mobilom: anya jól lebasz, hogy mikor óhajtok hazatámolyogni. Őszintén szólva az uccsó HÉVvel akartam, de így máre sélyem se volt rá. Miért is engednék meg! Hiszen csak jólérzem magam! Mit nekem kikapcsolódás! Aztán megelentek Nóriék, és ne haragudjatok, de előletek is elfutottam, ha nem tűnt volna fel, lekültöztem a földszintre. Aztán onnan körbe a sulin Manóval, hova mentem volna? Kocert=tömeg, Teaház=fény és tömeg, és mindkettőnél pluszba egy kiadós fejfájás.
De utána, hogy volt erőm elengedni Manót, utána már nem lett volna baj, ha meg nem látom, hogy Luca tökre berágott, mert senki nem foglalkozott vele, és igaza volt, én is csak akkor kerestem meg, mikor bőgnöm kellett valakinek. Pedig nem akartam megbántani, notessék, két nagy hiba egy este, ha nem három, de végül ottmaradt velem Luc. Aztán Manó megint visszajött, és az uccsó félóra “palacsintára ránézek és elfordulok, mert hányingerem van tőle”-poénosan telt . Végülis ott már azon túl, hogy Debő elkezdte a Wherever You Will Go-t, ami nagy hiba volt, és utána kitépték a hajam, ott végülis nem volt semmi. Legalább senki nem látta, hogy eredetileg a számon kezdtem el bőgni, de utána már a kitépett hajszálak fájása miatt sírtam. Poén, nem? Aranyos, szerintem is!
Utána nem nagyon akartam megint ezt a szünetet, láthatjátok, hogy tényleg utálom. Senki nem ér rá, fáradt vagyok, pedig tegnap reggel úgy keltem, hogy na most kialudtam a gólyabálos fáradtságom, pedig ott tényleg egy perc alatt bealudtam volna, ha nem tartanak ébren.
Aztán tegnap csalódtam egy szép nagyot, hogy én elmondom valakinek a legbelsőbb titkaim, meg mindent, ami tök természetes, hogy megosztom vele, de azért nem sok mindenki mással, pláne nem olyan részletesen, ahogy vele. Erre ő csakúgy továbbadja, valaki olyannak, akivel félreértés ne essék, semmi bajom, csípjük egymást, de bizonyos okokból nem osztom meg vele. És TE! csak úgy megosztottad vele! Tudom, kicsúszott a szádon. De pokoli rosszul esett. Mert senkinek nincs köze a problémáimhoz, amíg ÉN be nem avatom!
Szarul esett. Bocs. És valóüszínűleg előbb olvasod, mint hogy találkozzunk, de már mindegy. Ennek a szünetnek úgyse lesz soha vége…
Imádkozom, hogy gyorsan vége legyen ennek a szünetnek, nemsokára jön Áros, hű de jó, megint ki leszek paterolva a géptől… Segáz, gondolom lesz időm nekiülni a német-leckék tömegének, vagy visszatérek “A barna 48 árnyalata” c. könyvhöz. Ami megjegyzem, mégse nekem szól, nem vagyok 17éves fiú, akinek legnagyobb problémája a szex. Poén nem? Így mellényúlni. Mindegy mostmár.
De Zsó! Köszi az Illúziókat, nagyon-nagyon-nagyon tetszik !!!
Manónak(ez a könyv írta, mikor szarul voltál, és a lelkiismeretedről beszéltél! Segíthetsz megfejteni!):
“Lelkiismeretünk méri önzőségünk őszinteségét.”
“Hallgasd figyelmesen.”
