Wednesday, February 21, 2007

Hujjujjj :) Hajjajjj :)

Hajihóóóó ! :)

Extra régen írtam, és hétfő óta fogalmazásképtelen vagyok, úgyhogy most is marad a közlöm a nyers tényeket :) Ok? :) Ha nem, akkor is ez van =D

Szóval nem Torok Gyuszi látogatott meg, hanem Nyelőcső Gyula, és nem lettünk jó barátok, egy pasival kevesebb, mondhatni =D Szóval az antibiotikum mellékhatása volt :)

A névnapom fenomenális volt, azóta is csokit zabálok, bár ma már ettem meleghomokboszit is, szülői felszólításra, hogy legyen bennem valami táplálék is =D

Szóval a névnapom, hát az valami gyönyörű volt =D =D =D Így utólag hirtelen semmit nem bánok, aznap sem tettem semmi rosszat, volt alkalmi rossz-kedvem, de szerencsére aznap le tudtam gyűrni. Most az orromra köthetitek, és jogosan, hogy azóta meg fel se lehet mosni… Mondjuk legalább nem törtem darabokra, mert akkor míg szeditek össze a nagyobb darabokat, addig elvágná az ujjacskátokat a sok szilánk ;)

A kedd halál felesleges volt, és a holnap is pont ugyanilyen felesleges lesz… Na mindegy, csak túléljük mostmár… Csak rossz, hogy most nem mondhatom, hogy a pénteki táncért mindent….

Mit fogok most csinálni?? Elvonási tüneteim vannak =’,',’(

Eszembe jutott, hogy ide miért nem jutott kép… Egyálatlán írtam a Szalagavatóról? =D Felesleges is volna, mindenki hallott már róla, kép meg ugye azért nem, mert csak kompromittáló van =D Istenem de jó volt a szalagavató =( És jövőre de pokoli lesz…

Nah, nem szenvedek itt többet, ennyi elég is, don’t cry, baby, and good night =)

Posted by kiscsillag at 20:51:19 | Permalink | Comments (3)

Friday, February 16, 2007

Középfülgyulladás

Beteg voltam több, mint egy hétig, amire régen nem volt példa, de most se időm se kedvem írni, ezért csak beszámolok: Ma kifázott a torkom egy rohadt, hideg joghurt miatt, azóta levegőt nem kapok, örülök, hogy élek, mellesleg a nyelőcsövem és a torkom bánta.

A fülészeten csúnya emberek vannak, akik több, mint egy teljes óráig várakoztatnak, itthon millió a dolgom, de fura egy “Valentin-napom” volt.. [*most épp elgondolkoztam :P*] Mondjuk szegény nap továbbra is irritál :S

Legyetek jók, gyógyuljatok, hétfőn már megyek suliba. Lehet, hogy nem kéne =D

Posted by kiscsillag at 14:24:58 | Permalink | No Comments »

Thursday, February 8, 2007

fülészet

Hm. Naszóval :D

Az úgy volt, hogy valószínűleg a hétfői két óra a hidegben betett, és átfagyhattam, de már mindegy, nem tudom, hogy szedtem ezt össze… Az a lényeg, hogy a fülem az, amit nagyon utálok, ha fáj. Szemészet? Rendben, volt para, hogy szemüveg, de semmi bajom nem volt a szemészettel. Fogászat? Sosem féltem tőle… Doki? Rendben. Na de ha a fülemmel fülészetre kell menni, na, olyankor már parázok…

Azt hiszem ott telt be a pohár, hogy telefonban: “Lehet, hogy felszúrják a füled, akkor ne ijedj meg!” Fül-felszúrás. Az aminek a gondolatától is rettegek. Még jó, hogy nem szúrták fel.

Aztán elkezdem magam ápolni, mindenfélét csinálok a fülemmel, semmi javulás, egyre rosszabb… Miután ma reggel betelt a pohár: hogy második napja nem tudok felkelni a fájdalomtól. rendben, menj dokihoz. “Külső hallójárat gyulladás” Szép neve van, bárcsak mindent értenék belőle, dehát sebaj, majd kitisztul, jó ez így, csak ne izzadnék a láztól, még akkor is, mikor amúgy remegek, annyira fázom… Nem ajánlom a szobámat, mert egy disznóól, bár most rendetraktam :) Büszke is vagyok  magamra, mert épp még bírom az ébrenlétet. csak szarrá fájdalomcsillapítózom az agyam, amit ugyebár nem szoktam…

Na, mindegy, lassan megyek vissza alukálni, mindenkinek kellemes napokat, de vicces, hogy sok ember beteg :)

Mindenkinek jobbulást ;)

Posted by kiscsillag at 18:04:07 | Permalink | Comments (1) »

Thursday, January 25, 2007

nc

[...]

- az esetek 90%ában úgy gondolom, hogy ez igaz rád.

- akkor az esetek 10%ában tévedsz.

- igen. annak a 10%nak… najó mindegy. inkább az a baj, hogy abban a 90%ban igazam van.

[...]

 

Artist: Ewan McGregor / Nicole Kidman Lyrics
Song: Come What May

Never knew I could feel like this
Like I’ve never seen the sky before
Want to vanish inside your kiss
Every day I love you more and more
Listen to my heart, can you hear it sings
Come back to me, and forgive everything
Seasons may change, winter to spring
But I love you until the end of time

[Chorus:]
Come what may
Come what may
I will love you until my dying day

Suddenly the world seems such a perfect place
Suddenly it moves with such a perfect grace
Suddenly my life doesn’t seem such a waste
It all revolves around you
And there’s no mountain too high
No river too wide
Sing out this song and I’ll be there by your side
Storm clouds may gather
And stars may collide
But I love you until the end of time

[Chorus]

Oh, come what may, come what may
I will love you, I will love you
Suddenly the world seems such a perfect place

[Chorus]

 [ I will love you ... ]

Posted by kiscsillag at 15:23:33 | Permalink | No Comments »

Tuesday, January 23, 2007

sokpárnap

Fogalmazzunk burkoltan…

   

  

  

:)

:) Megtörtént :) Remélem elég burkolt volt :)

Posted by kiscsillag at 13:52:06 | Permalink | Comments (3)

Friday, January 12, 2007

Hiperkarma - R’n'R 2000

r’n'r 2000

nem fáj hogy ugyanúgy fúj a szél
nem fáj hogy a tietek még a tér
nem fáj én nem itt nőttem fel engem itt senki
nem ismer

mostantól nincs hozzám közöd
én nálad messzebről jövök
nem számit rólam mit hiszel
hidd el hogy sosem hittem el
téged viszlek magammal meglátod
jobb lesz azonnal rádnézek
a szemed véreres kiszúrlak kábítószeres
bújj elő és elmondom mi van
sávonként állítom magam
ez bennem mindig fogható
bömböl az IQ-rádió
mindenütt jó de messze a legjobb

Posted by kiscsillag at 20:05:53 | Permalink | No Comments »

Saturday, December 23, 2006

just one week No.2.

Naszoval…

Hétfő: még nem hevertem ki a vasárnap estét, de már kapom, hogy holnap 16 leszel babám, örülj, légy boldog, usw. Jah, meg egy adag német szódoga is volt… Mindegy. 6. órára esett le, hogy EGY SZEMÉLY nincs az iskolában…

Kedd: Első óra előtt megjön valaki, és elbődíti magát: BOLDOG SZÜLINAPOT ZSUZSI! És erre mindenki, aki ott volt elkezdte mondani, hogy boldog szülinapot, és tökjól esett, meg mifene =D De tényleg ^^ Hogy engem szeretnek ám az emberek :) Tudom, ne bízzam el magam ^^ Első óra előtt egy teljes perccel bezuhan Luca: Boldog szülinapot babám!!!! Meg hoztam ajándékot!! Meg jajjistenem :D Imádlak nagyon picinyem ^^ Rohadt jólesett :)
Első óra: magyar doga… Második óra: sütikézés, olaszosozás, usw… Harmadik óra: kémia TZ… Negyedik óra: matek óra, semmi gáz, csak jajjistenemelalszom,mertkimerültem…. 5. óra… mi is volt? Jah, igen, töri felelés, sikeresen megúszva. 6. óra: föci doga, lesúgva =P Rajz óra: Ági : “zsuzsi! te ma lettél 16? Mert akkor már nézheted a filmet” - Zsuzsi: “Jajj, de Zsófi még neeem!!” Töri szakköt megh nem volt :) Vegyem szülinapi ajándéknak? :) Boldogan :D

A hazafelét nem részletezném. Éreztem, hogy bé lesz mocskolva a szülinapom, és már nem tudott érdekelni. Elfelejtette, hát elfelejtette. Hiszen neki mindent szabad.

Este: hát, ajándékod az nincs, majd veszünk együtt anyagot, ahhoz képest, hogy tavaly elvonultam és sírtam a szülinapi “ceremóniámon”, idén még meg se rázott, hogy a szüleimnek nincs idejük rám, de legalább bepótolják. Ez van. Az én szülinapom ilyen. Kettő az egyben. Minél tovább húzhatják, annál jobb, hiszen évvégére karácsonyka előtt mindenki legatyásodik, megszoktam =)

Szerda: hossszú, unalmas órák, kivéve az első német: német érettségi feladatlap with teádzás :) Jó volt :) Aztán jött manó, filmezni, meg mittomén. megláttam egy kitűzőt, és meg kellett vennem: Én feladnám a csokievést! De én SOHA SEMMIT NEM ADOK FEL! Szerintem ez egyszerűen én vagyok :P xP XP Aztán Ízirájder öcsém !!! Ki más jutna eszembe, mint az a személy, akinek lefotóztam az Üvegtigris büfét? Hát, megvettem, és kész :P Mondjuk, hogy elkapott a vásárlási hév xD Meg fura, hogy Rékával is szokok beszélgetni… Meg hogy ő még tapintatos. Lilláék is próbálkoznak, de Réka valahogy az is, nem csak próbálkozik. Aztán Manóval is ebszéltem egy sort, meg “Még szolgáljam is ki! Na persze!” De aztán megköszönte, meg hogy megmentettem az életét :) Ez azért jólesett ^^  Szívesen máskor is :D Multifunkciós barátnők előnyben, ugyebár :P Aztán ahzafelé már én akartam elájulni az éhségtől, szal go to pékség, es war gut, usw. :) . . . Najó, semmi nyomdafestéket nem tűrő dolog nem volt :) Nyugalom :D

csütörtök: ajándékok, ajándékok, ajándékok… Persze, hogy három csoki itthon maradt… Pótolandó…. Elég ciki volt… NAGYON NAGYON CIKI VOLT!!!
És jajjistenem!!! Akkora jó ajándékokat kaptam, hpogy fúú, meg hááááá !!!!! Szal a párna, a méácses,  a toll, a fülbevalók, a karkötők, áááááá!!! nekem vannak a világon legjófejebb barátnőim!!!!!!!
Meg én is jófej, meg aranyos, meg kedves vagyok :) És szeretem a barátaim, attólmég, hogy fojton összeveszek valakivel, attólmég szeretem <=(

péntek: nagyon szar 20 perc, ami azért durva, mert azért legalább kedvességet vártam volna, és nem gyilkolást :P Ha szabad még ilyet :P Meg fojtogató sál, meg fúj-fúj - fast-food, usw. Meg nekem nem lesz semmi a fa alatt =)

Szombat: sütés főzés, sürgölődés, sok somlóit szertevivés, és Zsófi-sütibezabálás :)

És holnap 24-e, úgyhog MIDNENKINEK BOLDOG KARÁCSOOOONYT!!!!!

I love YOU!!!! Ezer csók, meg még egy ráadás =)

Posted by kiscsillag at 21:16:44 | Permalink | Comments (1) »

Monday, December 11, 2006

elkéstél

Zsófi, Luca, elkéstetek. Remélem jól vagytok.

Zsuzsi: tudom, hogy ilyet nem szabad. De már muszáj volt… Augusztus, hazugságok. Hazugságok, hazugságok, bele a szemembe. Le se voltam szarva, azt hiszem. vagyis így utólag, még visszanézve is le voltam szarva. Se egy telefon, se egy sms, semmi. Kibőgöm magam Xéninek, aztán belevetem magam a Media Player hullámzó alakjaiba. A szemem a monitor alja felé vezeti, de még így is látom. Nem, el akarok merülni a zenében. Nem teljesen megy. Kikapcsolok: itt ez egy hullám –> római strand.. ÁLLJ! Nem jó! Kezdjük újra… Kezdődik előről…

És hopp, még mindig élek.

Sajnálom Luca, nem vártam meg, nem mentem vissza, de jött, kellett, és tarolt. Nem az ő hibája. Vagyis most nem közvetlenül az ő hibája. Meg kéne ismernem a határaim, hogy mennyit bírok. Mert minden egyes ilyen tettem orbitális nagy érzelmeket indít el bennem. Visszaolvasom és fizikailag emlékszek minenre. Minden érzésemre, gondolatomra, hogy igen, baszdmeg, őt imádtad, rá vártál napokat, és csak nem jött. Le se szarta a fejedet. És emlékszel mindenre. amire nem, na, azt megtalálod elraktározva valahova.

Fáj, és kész. “Zárd le!” Hallod mindenhol. És lezárnád, lelakatolnád, el a szíved mélyére valahova, ahonnan majd esetleg, mint anno a dongó- és darázsfullánkokat, ha már nem kellenek, kilökné a szervezetem. De nem teszi rá a lakatot, minden egyes nap sebeket tép fel, nem tudom elrakni, nem tudom eltávolítani, ha az kéne. És ő azt kéri szeressem. De én tudom, nem szabad. Nem kell neki. Nincs szüksége rá. Ennyire erősre nincs. Csak éppen, hogy foglalkozz vele, különben szarul érzi magát. Mert jajistenem, de dög vagy, és mennyire izé már megint, és megint te vagy a rossz. MINDIG te vagy a rossz. Minden hiba oka te vagy. Dejó =)

“de mikor éppen kimásznék a kútból azonnal visszaránt, hogy nem maradjon egyedül a kút fenekén. egyszer én fogom kitolni, és ő majd kedvesen visszalök, hogy szenvedjek csak egyedül” Emlékszik még valaki? Én igen…

Posted by kiscsillag at 19:05:26 | Permalink | Comments (4)

Friday, December 8, 2006

Janinak. De nagyon neki…

Nos, akkor fogalmazzunk szépen magyarul, és érthetően, úgy, hogy az is értse, aki valójában túl vak ahhoz, hogy lássa, más is létezik a “csakúgy-létezem”-életen kívül =)

Utálom azokat az embereket, akik kihasználják, átverik, tönkreteszik, bántják a másikat, vagy áttaposnak a lelkén, széttörik a lelkét-szívét, és szétcseszik az étetét!

Nincs olyan ember a Földön, akinek ehhez joga lenne! Márpedig aki azt hiszi, hogy megteheti, áés még pluszba meg is teszi, és nem gondolja, hogy ezért illene bocsánatot kérni, az nem érdemel életet! Pláne nem boldogat! Az igenis menjen le a pokolba, élje át azt, amit ő tett másokkal, pláne, hogy ez az illető azt hiszi, hogy semmilyen hibát nem követett el! DE! Elkövette, és illene legalább belátni, hogy ő tette. Senki más nem bántotta a másikat annyira, mint ő.

Menjen a picsába? Menjen a pokolba inkább. Élje át ugyanazt a kínszenvedést, amit én is végigcsináltam, remélem, igen, nagyon remélem, hogy egyszer megteszi vele valaki azt, amit ő tett meg velem. Baromira megérdemelné, semmi joga az ilyennek a léthez! Nem érdemel boldog életet! Remélem létezik ilyen dolog, hogy az élet tényleg megbosszulja önmagát. Mivel ha egyszer valaki így tönkretesz valakit, és valószínűleg nem ő az első ilyen ember a Földön, az remélem későbbi életében visszakapja. Hadd ne kelljen már bemocskolnoma  kezem mérgezett késekkel, nyilakkal, és szívtörésekkel. Én egy érzésekkel teli világban élek, tény, ezek az érzések most csak és kizárólag a barátaimnak jutnak. Szarok bele mindenféle hímnemű egyeddel, leginkább Janira szarok nagyívben. Hányok tőle. Nem tudom elviselni, ha valaki ilyen. Hogy nem érzi, hogy baj van, nem érzi, ha valamit rosszul csinál, és mikor a szemébe mondják: nem kér bocsánatot. Ez már több, mint bűn.

Rám te ne mosolyogj így! Felfordul tőled a gyomrom! Gyűlölöm azt, amit velem tettél, emiatt közvetve téged is gyűlöllek! Bár lehet, hogy elsősorban TŐLETEK undorodom =) De ha te azt gondolod, hogy jogod van engem tönkretenni, akkor én azt gondolom, téged gyűlölni, nem kell sok jog hozzá. Majd ha bocsánatot kérsz beszélhetünk újra jófej-kedves-figyelmes-zsuzsiról, aki foglalkozik bunkó-janival is. Addig felejtsd el a kedvességet. Majd beszélünk suliban. Tulajdonképp mindig van mit, de olyan emberrel mint te? Inkább a halál. Remélem sokat fogsz hányni a hétvégén =)

Jókívánságaim neked, és mindenki másnak TÉNYLEG! jókívánságaim =)

Remélem Luca életben van még ; )

Posted by kiscsillag at 15:25:17 | Permalink | No Comments »

Tuesday, November 28, 2006

all in one

Ohhogyaza még eza  szar is bekrepált itt nekem! Olyat írtam, hogy még szép is lett. Lehetett volna. Menjen a búsbüdösbe mindenki!

Akkor gyűjtögessünk emlékeket: Témák: suli, szívügyek, barátok, összefoglaló nevén - történések. Amiket általában ide írok…
Lehet, hogy nem kéne =)

A lényeg tulajdonképp, hogy szarul esik, ha valaki szarban hagy. Mert éppen úgy van kedve. Mikor nálam nincs ilyen. Ha ő rosszul van, egy kicsit is, én repülök hozzá a legrövidebb úton. Ha látom, hogy baj van, megkérdezem. Tudom, ez furcsa, hiszen ő olyan ember, aki nyilván ismer olyat, aki cseszik az érzéseire, de hál’ a magasságos mennyeknek, ÉN én vagyok! Senki más! Önmagam mása maximum, néha önmagam meghazudtolása, de ÖNMAGAM, nem VALAKI MÁS! Pláne nem, mint “valaki, mint névmás”. Olyankor úgy tudnék anyázni.

A másik, a legfontosabb: ÉDES ARANY VIRÁGSZÁL ZSÓFIM! HOGY VAAAGY??? Remélem jobban !
Itt és most mindenki álljon meg egy percre, és írja Zsófinak, hogy “Jobbulást !” Ennyi belefér az életetekbe;)

Szeretném megállítani az időt. Hogy néha tölthessek egy kis időt azzal is, akivel mostanság olyan zsörtölődősen, veszekedősen, és rosszul jövök ki. Szeretném a helyükre tenni a dolgokat, mindent megmagyarázni, mindenért bocsánatot kérni még ezerszer, ha eddig a milliószor nem volt elég, és eltölteni vele egy kis IDŐT. Állítsátok meg az időt, a történéseket, rakjátok mellém, és én megnyugszom. De lehet, hogy akkor sem. Kiakasztó ez az élet. Egyszer te vagy az optimizmus és a boldogság mindtaképe. Legközelebb: te vagy padlón, mindenki, akiben egy kis rosszérzés is van, rajtad törli meg a lábát, és beléd mártja a mérgezett nyilát. Merthogy nincs kibe. Én asszem ebből nem kérek. Szúrkálja mindenki másba a nyilait, basszameg, nekem is vannak érzéseim. Igaz, lassan kiölik belőlem ezek a nyilak a jóérzést. Már csak a rossz marad. Lehet, hogy el kéne fogadnom a mindent vagy semmit elvet. És megszűnni. Ugyanis ha ezt választom, akkor a semmit kapom.

Amúgy kaptam egy osztályfőnöki dícséretet, úgy, mint mindenki más is az osztályban, de azért örülök neki, mert az jó =)

Holnap nyilván több időm és energiám lesz erre az oldalra? Tuti nem. Holnap 9 óra. Rulez … De legalább nincs utána fizika. Szeretném átaludni valaki mellett, nem egyedül, ezt az egész hetet, mondjuk úgy szombatig. De lehet, hogy Bécs se kell. Inkább alszom hétfőig.

Pokolian szeretlek, piszkosul hiányzol, de asszem ezt nem fogom többször elmondani. Nincs értelme. Nincs értelme tovább szenvedni. Ez van, ez volt, vége van, vége lesz. Fin.

“Csak a büfékocsiban állnak. Részegen (ketten). amelyik rosszul van - az vagyok én.” “És aztán nem jöttél, átgyúrtuk életté Idő komámmal ez üldögélést….”

Posted by kiscsillag at 19:19:57 | Permalink | Comments (3)