Monday, April 9, 2007

mert rég…

Mert rég írtam =)

Ez most meg amúgy vagy összejön, vagy nem =D



És, igen, összejött =) Remélem mostmár frissíteni is fogja önmagát, hisz’ azérvanezavalami =)

Akkor most mesélgetek: Ugyebár volt egy olyan, hogy Bécs =) Szép volt, csinos volt, jó volt, és kellemes =D Mit mondjak még? =D Van sok kompromittáló kép, egyiken gázabbul nézünk ki, mint a másikon, dehát megszoktuk már =) Én mindenesetre nagyon jól éreztem magam, szerintem háromszor annyira jól, mint mások hárman együtt =D Olyan társaság nem volt még egy, mint a miénk, annyi beteg, és perverz poénnal, hogy azóta is emlegetjük őket… Hát, überbeteg volt =D Meg élménygazdag, igen, ez jó szó =D Például szerintem élmény kultúrált helyen lenni, mikor kultúrálatlan inkább illene hozzánk… Továbbá utána beülni Mekibe, hát, jellemző… Elszabadult a VPG =D Ja, meg hazafelé belázasodtam, de úgy, hogy jajj =D És még azt is túléltük, két pulcsival, meg egy pár tiszta zoknival [amit persze csak Zsófi és Zsuzsi vitt, az ész, az ész =)] Aki nem élvezte a bécsi kirándulást, az nálam jelentkezhet verésre =P

Bécs után, huh, összefolynak a napok, asszem volt egy szép hetünk, amikor mindenféle diákok voltak a suliban, ettől függetlenül minket nem lakoltattak ki onnan [sajna, Szajna... - ezdegyenge xD]. Szóval először jöttek románok és franciák, majdan jöttek németek, és huh, a srác aki nálunk lakott, még helyes is volt ;) Ha feltenném a képét, valószínűleg megköveznének =D Én mindenesetre élveztem a Néptáncgálát, így, hogy már második alkalommal nem lépek fel rajta =) Ti meg szépek voltatok, uhh, a képek, hát, majd írok CDt, és körbeadom, vannak non-publicok is ugyebár, de ti általában azokat is akarjátok, ezért nem tenném ki netre =P

Aztán így ezek után már pláne nem vágom a napokat, néha jó, néha rossz, néha hosszú, néha rövid. Összejönnek dolgok, vagy nem jönnek össze, (tehát szétesnek =D ha-ha-ha), ja, meg kaptam egy egest =) Németből =D A félévem első egyese egy HöFö hiányra =) Engem már nem zavar =D

Amúgy ez a szünet jólsikerült pihenésnek nevezhető, annyit alszom, mint egy medve, a kismacskám vemhes, a húsvétom nagyon jól sikerült (Cool =) ) és a leckéim szokás szerint nincsenek készen (nem úgy mint én… idézet volt =P) =) Bááár, a magyar fogalmazásom már igen, bibíí =D

Most épp a holnapot várom, mert ez a nap már nem hozhat újat =D, de tudom, holnap már átkozni fogom magam, amiért siettettem a szünet végét =)

Sebaj, lesz ez még így se =)

Posted by kiscsillag at 17:20:01 | Permalink | Comments (1) »

Sunday, March 18, 2007

DONAU

Olyan rég írtam =)

Ma voltunk Zsócával bringázni, fotózni, élvezni a tavaszt, és azt hiszem ez sikerült is =D

               

A naplementések a kedvenceim =)

És már csak hat nap =P

Posted by kiscsillag at 19:08:32 | Permalink | No Comments »

Monday, March 12, 2007

Emberek - Süt a nap

Ha szomorú vagy, ugye idetalálsz
Vagy hívj fel, merre jársz
Majd valami jót, megint összehozunk
Hisz van rá száz okunk
Ha fogy a zseton, vagy a szerelem fáj
Éld túl, ez az ősi szabály
Én azt hazudom, hogy jobb ami vár
Ma is hajnalig szól a gitár

Ha gyilkos a nap, legyen a zene vidám
A dallamát bízd rám
Te a szavakat add, ne a vállamon sírj
Ne csak rímmel-ámmal írj
Ha üres a ház, vagy a félelem űz
Éld túl, mint a víz meg a tűz
Ha gyötör a láz, vagy egy szó, ami fáj
Majd jön a zene, ami sohase volt muszáj

Süt a nap, nehogy szomorú légy
Ez lehetne százszor is rosszabb
Süt a nap, kicsit nevet az ég
Még gyönyörű dolgokat hozhat
Süt a nap, nehogy szomorú légy
Ez lehetne százszor is rosszabb
Hát az a bolond, aki most
Hogy ragyog az ég, mégis áldozat

Ha szomorú vagy, gyere, segít a dal
Ha nem, hát az se baj
Majd bejön a csönd, s velünk fülel a fal
És ne tudd meg, hogy miket hall
Ha fogy a zseton, vagy a szerelem fáj
Éld túl, ez az ősi szabály
Én azt hazudom, hogy jobb ami vár
Pedig az igaz, hogy kapunk, amennyi jár

Süt a nap, nehogy szomorú légy…
Süt a nap, nehogy szomorú légy…

Posted by kiscsillag at 16:50:29 | Permalink | No Comments »

Thursday, March 8, 2007

élvezetek

Plusz élvezet, hogy most, mikor olyan szép bejegyzést írtam, leállt az explorer =D

Itt a tavasz. Jó idő van. [Többnyire.] Jól érzem magam. [Többnyire.] Nevetek [perpillanat, mert tesóm is épp most ír blogot... Más kérdés, hogy én fájdalmamban írom most, mert kilépett az IE, és fájdalmamban nevetek =D]

Az az igazság, hogy hízok. És ez jó. És aki szeret egy icipicit is, az az irántam való szeretetből megeszik a közeljövőben egy dobos-szeletet :) Fini’ :)

Tegnap nagyon szép idő volt, és Zsófival, annak örömére, hogy Xésfél kilót nyomtam, elmentünk cukrászdázni. Aztán a szép idő kirándulásra késztette Zsóficám, amit azonnal nyélbe is ütöttünk, felmásztunk a dombra :) Nem is mondom, mely személyek jártak még ott utánunk :D A lényeg, hogy nagyon szép idő volt, és mi jól elmókáztunk odafent, és idelent szintúgy. Mikor jöttünk le a dombról, a ZöldPardon énekeltük Zsóffal, ugyeugye, köztudottan nincs hangunk =D

A lényeg, hogy a mai nap goes to waste, but amiért szép, amiért van benne jóó:

  • 2007 április 30. hétfő - Gödör Klub - w. Colorstar, Zanzibár
  • 2007 június 20. szerda - Budapest - Zöld Pardon
  • 2007 július 23. hétfő - Budapest - Zöld Pardon

Várom a jelentkezőket a gigászi HK-túrára =D

[zöldpardon

legalább azt mondd meg hogy hová menjünk
az ostobákkal mihez kezdjünk
a szupersztrádám a hiperkarma
ez a sorsom nekem is meg lett írva
aki írta az az égből nézi
ott az első sorban ül és mégsem érti
csak bámul rám hogy minden rendben
neki könnyebb minden
azt a dobhártyát kicsit összébbhúzni
süket füllel könnyebb úszni
de ha engem hallgatsz melléd úsznak
a füleid nélkül is visszahúznak
hát ez van csak azt nem tudni
hogy te mi a faszér jársz el szórakozni
ha alszol szinte egész végig
csak akkor kelsz mikor a pultból kérik
és már olyan mindegy hogy mennyit is iszol
és olyan mindegy hogy mit is gondolsz
és marhára nem baj ha sosem bírtak
akik azt se tudják hogyan hívnak
ez az egész ha mi épp úgy vesszük
ahogy mindenki más is itt velünk együtt
igazi pedig csak annak tűnik
akik igazak azok az ilyet el nem tűrik
ez a helyzet ez csak a lóvét nyeli
aki megengedheti mind megengedi
a világ az ilyen és itt vagy benne
hát mondd meg nekem mi értelme van
a táncnak ha nem a szex meg a drogok
ami igazán kell ez az a dolog
ami eltűntet mint a szamarat a ködben
és mellettem vagy de messze tőlem
aki számít azt te sosem látod
aki valamit is akar az a jóbarátod
aki megesküszik hogy jóbarát vagy
pedig többnek tart mint egy jóbarátnak
az a sumák fajta az sosem mondja
csak nevetgél hogy neki nincsen gondja
pedig elevenen eszi meg a penész érted
sokra képes aki szeret téged
és hiába mondod hogy sosem kérted
és hiába mondod hogy azt nem lehet
és te hiába látod hogy szép az élet
ha nem látja senki más cseszheted
vége. - nem mintha nem tudnánk fejből...]

Posted by kiscsillag at 19:27:43 | Permalink | Comments (2)

Monday, March 5, 2007

nekem mindegy, csak a színe legyen vörös…

Szóval :) Zsófi mostanság zaklat, hogy írjak, mikor ő sem ír, de érte bármit megteszek =D

A múlt hétvégém fenomenális volt, kipihentem VOLNA magam, ha nem éjfélkor fekszem le hullafáradtan =D A hétvége beszólása:

Sári László személyesen:
-Te leányzó, te milyen ruhákat veszel magadnak?
-Miért? Zavar, hogy szakadt cafatok lógnak le a fürdőruhámról?
-Nem, nem erre gondoltam… Csak hogy mikor fel vagy öltözve, olyan, mintha lenne is rajtad valami… Most itt vagy előttem fürdőruhában, és egy pálcikát látok…
-Óóh, hát az úúgy volt =D

Mai nap, kövezzetek meg, de szerintem vicces:) Ne haragudj Drága :P
-És ő miért nem tudta felírni magát a rendes órán?
-Hát mert buta…
-Buta is, és még vigyem is magammal Bécsbe?

Szóval beteg ez a hét, már túl vagyok egy nagyon szar Leseverstehenen, egy mégrosszabb nyelvhelyességen, és egy háromhibapontos Hörverstehenen :) Ezutóbbira büszke vagyok ^^

Mindenkinek kellemesen telő hetet kivánok, itt a tavasz, süt a Nap, meleg van, mikor jövök haza, élvezkeggyetek =D

Posted by kiscsillag at 20:14:45 | Permalink | No Comments »

Friday, February 23, 2007

Placebo - Song To Say Goodbye

You are one of God’s mistakes.
You crying, tragic waste of skin.
I’m well aware of how it aches.
And you still won’t let me in.
Now I’m breaking down your door,
to try and save your swollen face.
Though I don’t like you anymore
you lying, trying waste of space.

Before our innocence was lost
you were always one of those
blessed with lucky 7s,
and the voice that made me cry.
My oh my.

You were mother nature’s son.
Someone to whom I could relate.
Your needle and your damage done,
remains a sordid twist of fate,
now I’m trying to wake you up,
to pull you from the liquid sky.
Cause if I don’t we’ll both end up
with just your song to say goodbye.

My oh my. A song to say goodbye,
A song to say goodbye,
A song to say,
Before our innocence was lost
you were always one of those
blessed with lucky 7’s,
and a voice that made me cry.

It’s a song to say goodbye.
It’s a song to say goodbye.
It’s a song to say goodbye.
It’s a song to say goodbye.
It’s a song to say goodbye.
It’s a song to say goodbye.
It’s a song to say goodbye.
It’s a song to say goodbye.

Je suis génial.

Posted by kiscsillag at 16:35:32 | Permalink | No Comments »

Wednesday, February 21, 2007

Hujjujjj :) Hajjajjj :)

Hajihóóóó ! :)

Extra régen írtam, és hétfő óta fogalmazásképtelen vagyok, úgyhogy most is marad a közlöm a nyers tényeket :) Ok? :) Ha nem, akkor is ez van =D

Szóval nem Torok Gyuszi látogatott meg, hanem Nyelőcső Gyula, és nem lettünk jó barátok, egy pasival kevesebb, mondhatni =D Szóval az antibiotikum mellékhatása volt :)

A névnapom fenomenális volt, azóta is csokit zabálok, bár ma már ettem meleghomokboszit is, szülői felszólításra, hogy legyen bennem valami táplálék is =D

Szóval a névnapom, hát az valami gyönyörű volt =D =D =D Így utólag hirtelen semmit nem bánok, aznap sem tettem semmi rosszat, volt alkalmi rossz-kedvem, de szerencsére aznap le tudtam gyűrni. Most az orromra köthetitek, és jogosan, hogy azóta meg fel se lehet mosni… Mondjuk legalább nem törtem darabokra, mert akkor míg szeditek össze a nagyobb darabokat, addig elvágná az ujjacskátokat a sok szilánk ;)

A kedd halál felesleges volt, és a holnap is pont ugyanilyen felesleges lesz… Na mindegy, csak túléljük mostmár… Csak rossz, hogy most nem mondhatom, hogy a pénteki táncért mindent….

Mit fogok most csinálni?? Elvonási tüneteim vannak =’,',’(

Eszembe jutott, hogy ide miért nem jutott kép… Egyálatlán írtam a Szalagavatóról? =D Felesleges is volna, mindenki hallott már róla, kép meg ugye azért nem, mert csak kompromittáló van =D Istenem de jó volt a szalagavató =( És jövőre de pokoli lesz…

Nah, nem szenvedek itt többet, ennyi elég is, don’t cry, baby, and good night =)

Posted by kiscsillag at 20:51:19 | Permalink | Comments (3)

Friday, February 16, 2007

Középfülgyulladás

Beteg voltam több, mint egy hétig, amire régen nem volt példa, de most se időm se kedvem írni, ezért csak beszámolok: Ma kifázott a torkom egy rohadt, hideg joghurt miatt, azóta levegőt nem kapok, örülök, hogy élek, mellesleg a nyelőcsövem és a torkom bánta.

A fülészeten csúnya emberek vannak, akik több, mint egy teljes óráig várakoztatnak, itthon millió a dolgom, de fura egy “Valentin-napom” volt.. [*most épp elgondolkoztam :P*] Mondjuk szegény nap továbbra is irritál :S

Legyetek jók, gyógyuljatok, hétfőn már megyek suliba. Lehet, hogy nem kéne =D

Posted by kiscsillag at 14:24:58 | Permalink | No Comments »

Tuesday, February 13, 2007

Külső hallójárat gyulladás

Hamár más nem ír, hát írok én, inspirálok ;) 

Nórikám, még mindig nem találom előnyét a süketségnek :)

Na, remélem nemsokára már igen, mert ez egy tűrhetetlen =D

Ez abban merül ki, hogy nem hallok a jobb fülemre… Lassabban fogom fel, ha valaki hozzám beszél, mire felfogom, már abbahagyta… Továbbá mint kiderült, tegnap volt nagyon ciki: komolyan, ki is maradt, hogy Adorján köszönt, én meg le se sz*rtam… Tényleg nem hallottam… Ugye, hogy égő? =D Namindegy… Lenne, ha nem fájna közben =S

Már ideje lenne elmúlnia, rendesen csepegtettük a trutyit, továbbá most rendesen szedem az antibiotikumot, tessék nekem megkegyelmezni, nem szeretem, ha fáj a fülem. Kész :)

Uh, el kell mesélnem élményeimet a különböző nézd-mit-hallgatok programokkal :)

Az úgy kezdődött, hogy kerestem egy dalt, Sarah Brightman - Hijo De La Luna c. számát, és a Gúgli közölte, hogy last.fm-en fentlesz nekem… No, gyerünk, van idő, regisztráció, olvasás, hú de jó - na, puff, nincs is fent arról a dalról semmi =D Hazajön tesóm, felfedezi, hogy leszedtem a programot, hurrá, elkezdi használni, este közölte öcsém, hogy nem működik a gép - apa: hát, összeomlott a rendszeretek =D Szerintem ééédes ^^

Mondta bratyó, ha legközebb összeomlik, az a last.fm-miatt lesz. Najó, hát akkor én nem használom, minek az nekem, és találtam egy másikat, radio.blog, hurrá, olvasom, fejtegetem, 4.es szóanyagban kimerülő szókincsemmel, vajon mi-micsoda… Hát, közli, ehhez tárhely kell, najó, azt én most  nem akarok, hagyjuk, az egészet kitöröltem a francba =D Azért ha valakinek kell, szívesen segítek benne =D Okos kis találmány, csak épp számomra felesleges =D Azért tetszett, de már mindegy :)

Ha kell valakinek a Hijo De La Luna szóljon, bár szerintem csak Zsófit érdekelné, neki meg szerintem már elküldtem :) Bécsizni meg azért ő sem szeret annyira :)

No, mostmár Zsófi is írjon blogot, mert nem tudok róla semmit, meg amúgyis, mit csináljak itthon egyedül? Írnom sincs miről, mert minden fájdalmam ez a nyavajás FÜÜÜL :D Amitől persze nem tudok aludni :D De azért ha úgy vesszük, 7kor rendszerint felkelek :) Tegnap keltettek, de ma magamtól, bevallom, utána mindig visszalaszom, mit csináljak én hajnali 7kor? :) ^^

majd mesélek a táncról is, ha lesz valami róla, mert tudjátok, hogy… Hogy :) Majd :)

Legyetek jók, meg majd megyek ám valamikor suliba, addig csak “Ich besuche Gymnasium Veres Péter” :) Tényleg csak látogatom :)

Posted by kiscsillag at 12:24:52 | Permalink | Comments (1) »

Thursday, February 8, 2007

fülészet

Hm. Naszóval :D

Az úgy volt, hogy valószínűleg a hétfői két óra a hidegben betett, és átfagyhattam, de már mindegy, nem tudom, hogy szedtem ezt össze… Az a lényeg, hogy a fülem az, amit nagyon utálok, ha fáj. Szemészet? Rendben, volt para, hogy szemüveg, de semmi bajom nem volt a szemészettel. Fogászat? Sosem féltem tőle… Doki? Rendben. Na de ha a fülemmel fülészetre kell menni, na, olyankor már parázok…

Azt hiszem ott telt be a pohár, hogy telefonban: “Lehet, hogy felszúrják a füled, akkor ne ijedj meg!” Fül-felszúrás. Az aminek a gondolatától is rettegek. Még jó, hogy nem szúrták fel.

Aztán elkezdem magam ápolni, mindenfélét csinálok a fülemmel, semmi javulás, egyre rosszabb… Miután ma reggel betelt a pohár: hogy második napja nem tudok felkelni a fájdalomtól. rendben, menj dokihoz. “Külső hallójárat gyulladás” Szép neve van, bárcsak mindent értenék belőle, dehát sebaj, majd kitisztul, jó ez így, csak ne izzadnék a láztól, még akkor is, mikor amúgy remegek, annyira fázom… Nem ajánlom a szobámat, mert egy disznóól, bár most rendetraktam :) Büszke is vagyok  magamra, mert épp még bírom az ébrenlétet. csak szarrá fájdalomcsillapítózom az agyam, amit ugyebár nem szoktam…

Na, mindegy, lassan megyek vissza alukálni, mindenkinek kellemes napokat, de vicces, hogy sok ember beteg :)

Mindenkinek jobbulást ;)

Posted by kiscsillag at 18:04:07 | Permalink | Comments (1) »