tzsv

Egy könyv, amit azóta se kaptam meg Nóritól =) Ahogy a DVDmet és az újságomat sem kaptam vissza =P Ahogy Manó is lóg nekem egy CD-mel.

Kitudja. Nem is hiányzik? De, igen. Egy kicsit minden hiányzik. Mostanában túl sok a rossz nap, egy hete kimerült vagyok, ami elég sok rossz dolgot eredményez. Például, hogyha valaki rajtam éli ki az idegességét, vagy épp a semmitgondolását, egyszerűen a bunkóságát. Ha valaki belédtapos, legalább tegye úgy, hogy tudja mi a következménye! Hogy az embert megutálják! A dolog, amit nem akartam. És közelít. Igaz. körülbelül 5percig tudom hangosan kimondani, hogy utállak, gyűlöllek, tűnj innen, de amint kimondom HANGOSAN, valakinek, és nem magamnak, elszáll az erő. Meglátom, és ugyanaz a szenvedő IZÉ maradok, mint voltam =) Mókás, nem???
Áh, túléljük, túlélünk mi mindent!

Ma kaptam egy 4est és egy 5,át tesiből. Már nem azért, de azért ennyire nem rontottam el! Segáz, ő baja! Hagy legyen szép napja, megengedem, akár hármast is adhat TESIBŐL félévkor ;]

És igenis, a mi darabunkban van fantázia, leszarom, hogy valakinek nem tetszik a díszlet, igenis szép, és jó, pláne mert MI szereplünk benne! Már nem akarom, hogy ő kamerázza végig, mert utána hirtelen mondaná, hogy hát, gratula, én most megyek, megyek a barátnőm vár. Hát, ez van. Szarok bele. Undorodoma  világától, amiről szónokol nekem: én nem akarok olyan világot. Nekem egy sokkal szebbem van, ami sokkal szebb is marad, nem leszek egy fél év alatt kiégett kurva, és kész. Sokkal szebb világot tudok felépíteni magamnak, mint amibe ők bele születtek! Bennem van tartás, vannak ugyan határaim, de ezek pont azért vannak, hogy átlépjem őket. Vagy hogy biztonságot adjanak! Tudom: Bizonygasd határaid, és megleled őket, de nekem akkoris kell! Ha nekem ez biztonságot ad, akkor el kell fogadni, hogy ez nekem kell!

Nem elég, hogy a vasárnapom haláli volt, utána hétfőn még az aids-es előadás is a szívembe dobott egy tőrt, aztán másnap mesélnem kellett volna Lucának, de látta, hogy jobb, ha nem kíváncsi, aztán töriórán verset írtam, végül ténferegtem egyet a suliban, aminek bőgés lett a vége. Így kell ezt!

Nem számít, hogy mit látsz hazafelé a suliból! Mindig ugyanaz az út, amit nem tehetsz meg, az az, amit én teszek: hogy emlékszek. Emlékszem rá, hogy ugyanezt az utat nyáron szárnyalva tettem meg. Majd a nyár vége felé egyre inkább lassan, és szomorúan. Míg eljutottam egy nap oda, hogy nem akartam végigmenni rajta. Tudtam, hogy mi vár rám az út végén. És nem akartam elfogadni, hogy megtörténik. Azóta ez az az út, ami már a mindegy felé sodor: ha már rajta vagyok, bőghetek, röhöghetek, akkor is csak az érzelmek útja marad, itt már ha kell, nem folytom vissza: hadd jöjjön, aminek jönnie kell. Ha meg nem, hát had jöjjek haza nyugodtan. Mit számít? =)

Éljünk tovább, engedjük el, mert ami a tegnapomhoz illett, és faszául ki is fogtam(suli naptár asszem 69. v. 59. old.): Ha valakit igazán szeretsz, ereszd szabadon. =) Rendben! Ollé! Pá!!! “Nem veszekszem veled a szerelem zsoldján, én szerettelek, igaz, a magam módján!” (Egész nap énekeltünk, mindenki tudja, mi jönne még ide =))

És ki hitte volna, még Orsinak is tudok segíteni lelki-problémákban ;]